Az orvoshoz menet nagyon feszült voltam. Leginkább szerintem az játszott közre, hogy legutóbb a nőgyógyászam által végzett 4D vizsgálattal nem voltam elégedett (kemény 9 perces DVD felvételért leperkáltunk 13e forintot, és az előre beígért fényképet sem kaptuk meg, reklamációmra a doki annyit mondott, hogy nemigazán volt még miről, nem lett volna szép a kép... (!?). Előre paprikáztam magamat, hogy ha most sem lesz kielégítő a "szolgáltatás", mit is fogok csinálni.
Lassan közeledek a második trimszerter végéhez, nem hiszem, hogy bármilyen orvos is szívesen fogadna, tekintettel arra, hogy más követte végig a terhességem eddigi szakaszait. De elszánt voltam, és úgy gondoltam, hogy ha picike bizonytalanságot is érzek a dokival szemben, akkor megbeszélem Kedvesemmel a váltást.
Szerencsére rendben volt minden az orvos részéről, és nem volt semmiféle rossz vagy hiányérzetem. Viszont picikét megijesztett - bár mondta, hogy semmi rendellenességet nem lát a babánál, nálam sem -, keveselte a magzatvizet. Hozzátette, hogy lehet, hogy más orvos ezt a mennyiséget átlagosnak ítélné meg, de szerinte nem ártana befeküdnöm a kórházba egy kis infúzióra. Tanakodott, kérdezte, hogy mennyit iszok - merő egybeesés, hogy ma reggel meséltem édesanyámnak, hogy borzasztó sokat vedelek, vizet, teát, gyümölcslevet - szóval napi 2,5-3l az a minimum, ami folyadékot magamhoz veszek. Aztán abban maradtunk, hogy két hét múlva menjek be hozzá a kórházba (ezeket a vizsgálatokat, amikre eddig jártunk a magánrendelésén ejtettük meg), és megnézi egy professzorral is ultrahangon a babát, több szem többet lát, ártani nem árt a biztonság kedvvéért. Egyúttal invitált, hogy nézzük majd meg a szülészetet is.
Így haza felé jövet már nem attól voltam feszült, hogy milyen a doki, hanem áldottam az alaposságát és, hogy a biztonságra törekszik, viszont az aggodalom pirinyót rámtelepedett. Nem borultam ki szerencsére, hisz' korántsem biztos, hogy nagyobb a gond, sőt, ha minden rendben van a Picikével - nézte a kis szerveit, veseműködését, gyomrocskáját -, akkor lehet, hogy ez csak "pillanatnyi" vízállás volt, és nincs is semmi probléma tényleg. Viszont az aggódás azért ott van. Reméljük a legjobbakat.
Gyusszal abban maradtunk, hogy nem említjük ezt az észrevételét a szeretteinknek, mert felesleges izgalmaknak nem szívesen teszünk ki senkit. Jó volna megosztani persze a félszünket másokkal is, de kivárjuk a két hetet szépen, és meglátjuk mire jutnak együtt a doktorok.
Ugyanakkor én még mindig úgy érzem, hogy rendben van Bendegúzunkkal minden. Készítettem - egy kis önerősítés céljából is azt hiszem :) - egy táblázatot, amibe összeírtam Kicsink eddigi ultrahangon lemért méreteit. Úgy látom, hogy arányosan, rendben fejlődik. Tudom azt is persze, hogy nem mindenesetben tűnhet fel a gond a várandós részére. Óvatos vagyok, talán méginkább figyelek magamra és a Kisfiúnkra. És, amit fontosnak tartok, hogy igyekszem bízni a sorsban, és a mindenségben.
A doki ezenkívül írt fel számomra kúpot, ami "az ilyenkor szokásos, a kedvező táptalajt kihasználó" kellemetlenséget orvosolja.
No, hát mindennek fényében gurultunk hazafelé, picikét feszülten, picikét elkeseredetten és az ünnepi hangulattól teljesen megfosztva. Itthon aztán fürcsi után igyekeztem összeszedni magamat, kivártam a megfelelő pillanatot, és átadtam Gyuszinak az évfordulónkra szánt ajándékot.
Varró Dániel: Szívdesszert kötetét, mely elég elvont szerelmes versecskéket, írásokat tartalmaz. :-) Nem tudom eldönteni, hogy engem is mi ragadott meg jobban a könyv címe, az illusztrációk, vagy ezek a picit agyment költemények... Úgy éreztem Gyuszit sikerült meglepnem vele, örült neki. Természetesen nem maradt el a képeslap, rajta mindazon próbálkozás, amit nem is lehet megfogalmazni, az érzéseim, szerelmem Gy. Gy. iránt. :)
